Elhiszem, hogy tudod. de vajon éled is?

“Ne aggódj, nem az út fáj. Az fog leginkább fájni, hogy mennyi értékes időt vesztegettél el. hogy mennyi ideig csak vegetáltál, és nem is éltél igazán.”

Van választásod!

Míg egyes emberek minden energiájukat arra áldozzák, hogy elhessegessék lelkük suttogását, addig mások beleállnak, összeszedik magukat, és megvalósítják őket. Az első verzió összességében sokkal több életenergiát emészt fel, mint a második. Talán ez az egyszerű választás különbözteti meg a boldog embert a megkeseredettől. Kész vagy új választást hozni? Beszélgessünk!

A félelem iránytű. Legnagyobb vágyainktól többnyire csak egy kis kapu választ el minket. Ehhez a kapuhoz a legnagyobb félelmeinken át vezet az út. Félelmeink többsége feltételezéseken alapul és felülírható. Voltak félelmeim, tudatos és tudatalatti szinten, éppúgy, mint bárki másnak. Mára valahogy átértékelődött a félelem bennem. Nem taszít, hanem hív. Azt érzem, amikor így hat rám valami, azt meg kell ismernem. Meggyőződésem, hogy teljesen másképp kell a félelmekhez állni, mint ahogy azt ösztönösen tennénk. Nem szabad elmenekülnünk előle, hanem közel kell menni hozzá. Beleolvadni, belülről megélni és megérteni. Hagyni, hogy hassunk egymásra. Megérezni és megérteni, hogy honnét jön és mire akarja felhívni a figyelmünket. Csak ez a mélyreható folyamat adhat teret és esélyt a valódi, tartós és akár végleges változásnak. Ismerem ezt az utat. Sokszor jártam már rajta egyedül és a klienseimmel is. Ismerem a legmélyebb vágyaidat és a legerősebb félelmeidet, kétségeidet, mert én is ugyanolyan ember vagyok, mint te. Szeretném, hogy a találkozásunk támogasson téged, egy olyan szabad, boldogító, szép élet megteremtésében, amire vágysz és amire születtél. Beszélgessünk a félelmeidről!

Közös az utunk. Ha az élet most éppen hozzám vezérelt, akkor Te már ott állsz a kapu előtt és csak egy hajszál választ el a megérkezéstől. Attól, hogy megtaláld a nyomasztó problémáidra a választ. Ezt magadnak köszönheted. Én csak segítelek ebben azzal, hogy a kísérőd leszek. Valójában te már mindent tudsz, minden ott van benned, csak tudatalatti szinten, amihez talán éppen most nem találod a közvetlen hozzáférést. Nekem nincs más dolgom, mint emlékeztetni erre, fellebbenteni a fátylat és a tudatosodás, megértés szintjére hozni mindezt benned. Felszínre hozni és rendszerezni ezt a tudást, és átültetni a mindennapi életedbe. Kiépíteni azt az utad önmagad és a felsőbb tudatosságod között, ami ezentúl biztos bástyaként áll majd mögötted életed minden területén. Én ebben tudok segíteni neked. Mikor válassz engem és mire számíthatsz? Megtalálod a főmenüben, a GY.I.K. -re kattintva. Gyere velem, olvass tovább!  

“sötétben állunk néha, magunk se tudva, hogy kerültünk belé. Csak meresztjük a szemünket, tapogatózunk, bizonytalankodunk. És a szívünk hüledez. – Merre?… S véljük, hogy semerre. Csak tapogatózunk. lépünk. meg-megállva, vakul. Fejünk felett talán kőszikla csügg? lábunk alatt talán farkasverem vagy szakadék tátong? talán kígyóra lépünk? szívünk remeg, mint a nyárfalevél.

– Istenem!… De mennünk kell, hogy kijussunk valamerre. Hát lépünk, bizonytalankodunk tovább és tovább. Az iránytalanságban. Vakon. Dermedezve. Tapogatódzva. Szemünket olykor könny önti el. Szívünket olykor elszorítja az aggodalom. Aléldozunk. Hova jutok?! S nem érezzük a sötétségben, a bizonytalanságban, a veszedelmek között, a Halál el-ne-csússz ösvényén, nem érezzük, hogy egy láthatatlan jóságos kéz van a kezünkön. Vezet.”

(Gárdonyi géza)